Kötődni valakihez - 5.rész

Sziasztok!

Már itt is a következő :)

Pár kommentet, visszajelzést kaphatnék? :)

Jó olvasást nektek!

Puszi, Kim :*

- Elijah... Segíthetek valamiben? - álltam meg előtte, tartva a tisztes távolságot.

- Szeretnélek megkérni,hogy tarts velem egy esti sétára. - nyújtotta a kezét.

- Nem! - jelentettem ki határozottan.

- Sajnálom a reggel történteket! Szeretnélek kiengesztelni és megmutatni neked a valódi énemet. 

- Elijah. Én... félek,hogy újra megtörténik az ami reggel. - hajtottam le a fejem. Elijah egy lépést közelebb jött majd kezét az arcomra simította és felemelte,hogy a szemébe tudjak nézni.

- Ígérem neked,hogy soha többé nem bántalak téged! - jelentette ki határozottan. Még egy ideig csendben néztünk egymás szemébe, majd egy nagy sóhaj mellett eldöntöttem mit cselekszem.

- Rendben van. Veled tartok. - léptem egyet hátra tőle. Elijah látszólag boldog lett válaszomtól, majd a karját nyújtotta felém. Bele karoltam és így indultunk el az esti sétánkra. Csendben sétáltunk egymás mellett, majd nemsokára megálltunk egy barlang szerűség mellett.

- Elijah, mi ez a hely? - kérdeztem tőle.

- Szerettem volna veled úgy beszélgetni,hogy közben senki nem zavar meg minket. - indult el befelé. Szó nélkül követtem őt. Bent mindenhol gyertyák égtek. Egy kő pad volt a szembe levő fal maradvány előtt amin helyet foglaltunk. 

Egy darabig csendben voltunk, Elijah elmerült gondolataiban.

- Szóval... - törtem meg a csendet. - Miről szeretnél beszélni?

- Először is szeretném a bocsánatodat kérni. - nézett rám. - Tudod nekem a család a mindenem, és mikor megláttam a kezeden azt a pentagramot... Egyszerűen nem tudnám elviselni, ha még valakit elveszítenék a családomból. Ezért is történt ez a dolog reggel. Elveszítettem a fejem, pedig ritkán történik velem ilyen. Mindig Niklaus az aki előbb elveszti a fejét. - egy darabig csöndben maradt, majd folytatta. - Csodálkoztam azon,hogy nem bántott téged. De mikor Marcel mondta,hogy a légynek sem tudnál ártani, akkor sem akartam hinni nektek. Majd mikor megszólaltál és azt mondtad,hogy babát vársz... Én rettentően szégyenlem magam azért amit tettem, azért amiért bántottalak. Előbb meg kellett volna ismerjelek... - hajtotta le a fejét. Éreztem minden szaván,hogy őszintén beszélt hozzám. Minden bátorságom összeszedve megfogtam Elijah combján nyugvó kezét, majd azt mondtam.

- Megbocsájtok. - néztem rá. Ledöbbent arcát látva mosolyognom kellett. Megszorította a kezem majd egy apró mosolyt ő is megengedett magának.

- Köszönöm. - nézett rám hálásan. 

Még beszélgettünk egy darabig, majd megkértem,hogy meséljen magáról. Jó érzés volt hallgatni a történeteit, de egy idő után az álmosság eluralkodott rajtam.

Elijah

Amelia megkért,hogy meséljek magamról, ezért elkezdtem minden jót mesélni ami történt velem életem során. Észre sem vettem mikor Amelia rádőlt a vállamra, már csak arra eszméltem fel,hogy édesen szuszog. 

Édesen szuszog? Elijah verd ki a fejedből! Ennek így nem lesz jó vége! - gondoltam magamban.

Óvatosan felálltam, majd karomba véve a lányt elindultam,hogy hazavihessem. Vámpírsebességgel tettem meg az utat hazáig, majd a kapun besétálva Marcel dühös tekintetével találtam szembe magam.

- Mit tettél vele? - jött felém dühösen, de látszott rajta, hogy aggódik a lány miatt.

- Marcel! Nyugodj meg! Csak beszélgettünk, és elaludt. Hazahoztam a karomban, mert nem volt szívem felkelteni. - mondtam ki a tényeket.

- És ezt higgyem el azok után amit reggel tettél vele? - állt meg előttem.

- Nem fogok veled vitázni. Higgy amit akarsz! Reggel ha felébred kérdezd meg tőle, és akkor rájössz, hogy egy újjal nem nyúltam hozzá és nem bántottam őt. - adtam át óvatosan a lányt Marcel karjaiba. Egy utolsó pillantást vetve a lányra elindultam,hogy én is nyugovóra térjek.